CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ünnepi szentmise keretében tettek önkéntes fogadalmat a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatának új kórházpasztorációs önkéntesei Vácon az Irgalmasrendi kórház kápolnájában, 2024. december 8-án. A szentmisét Torma Joel atya, a Szolgálat vezetője mutatta be.Az önkéntesek képzése tavaly októberben kezdődött egy központi találkozással, ahol a jelentkezők átfogó képet kaptak a szolgálat működéséről. Ezt követték a helyi, intézményekhez kötődő alkalmak, ahol a klinikai lelkigondozók vezetésével a szentségekről elmélkedhettek az érdeklődők, valamint bevezetést kaptak a kórházpasztorációba. Idén ősszel pasztorálpszichológiai és beszélgetésvezetési alapismereteket szerezhettek a résztvevők a szolgálat vezetőjének segítségével.
Joel atya szentbeszédében utalt az Evangéliumra, Keresztelő Szent Jánost állította a jelenlévők elé, miszerint a szolgálat minden tagjának küldetése, hogy ott álljanak az intézményekben, ezzel tanúságot téve hitükről és egyházszeretetükről. „Már nem vagyunk árvák, hiszen van a szolgálatunknak védőszentje, Kalkuttai Szent Teréz anya.” - vezette át gondolatait Joel atya. Arra emlékeztette az ünneplőket, hogy fontos megtanulni Teréz anyától, hogy mit jelent önkéntes módon szolgálni, hiszen neki a legszegényebbekhez volt küldetése, akárcsak a szolgálat lelkigondozóinak, önkénteseinek, akik olyan betegekhez jutnak el, akik megélik az elszakítottságot betegségük vagy szenvedéseik miatt. „Bátrak vagytok, és erről az tesz tanúbizonyságot, hogy itt vagytok.” – biztatta a leendő kórházpasztorációs önkénteseket a fogadalomtétel előtt.
A fogadalomtétel után mind a 25 kórházpasztorációs önkéntes átvehette a tanúsítványt arról, hogy elvégezte a képzést. Joel atya kiemelte, hogy ezzel mind befogadást nyertek a Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatba, majd záró könyörgésében az Úr segítségét kérte a további közös szolgálatra.
A szentmise végén kihirdette, hogy 2025 januárjától új kórházpasztorációs önkéntes évfolyam indul, amelyre már lehet jelentkezni.
Önéletrajzot, motivációs levelet és plébánosi/lelkivezetői ajánlást 2025. január 31-ig várják a korhazlelkeszseg@vaciegyhazmegye.hu e-címre, vagy a 2600 Vác, Pf. 167. címre. A képzés előtt személyes felvételi beszélgetés lesz. A képzés tervezett időpontja: 2025. február 22. szombat, 9.30-14.30 között Vácott.
További részletek ide kattintva elérhetők.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »